Lehet-e szenvedélyes egy hosszútávú kapcsolat?

Júl 5, 2021 | intimitás, párkapcsolat, szexualitás

Az egyik legtöbbször nekem szegezett kérdés, hogy hogyan tartható fenn a vágy egy hosszútávú kapcsolatban. Szerintem ez mindannyiunkat foglalkoztat, hisz félelmetes pont lehet egy kapcsolatban, amikor alábbhagy a tűz. Felmerülnek ugyanis a kérdések, hogy mi van, ha akkor majd megcsal a párom, esetleg én gyengülök el, és lépek félre? Esetleg hogyan tudunk leélni sok-sok évet a kezdeti szenvedélytől mentesen?

Mi van, ha a lángolást felváltja az ellaposodott rutinszex?

A párkapcsolatnak megvannak a maga fejlődési fázisai, és minden fázisnak a maga szépségei, örömei, kihívásai és krízisei. Bár azzal tisztában vagyunk, hogy a lángolás később átvált valami másba, ahogy fogalmazni szoktunk, a szerelem átvált a szeretetbe, azért mégis érdemes elgondolkodni rajta, hogy ez törvényszerűen jelenti-e a középszerű, az el-elmaradozó esetleg a megszűnő szexet? Szerintem nem. De azért pár dolgot tisztázzunk!

A szexualitásunk folyamatosan változik. Különböző periódusokban, különböző életkorban, különböző partnerrel és különböző kapcsolati fázisban más-más lesz az igényünk, más dolgok nyújtanak örömet és kielégülést. És ezekbe a periódusokba az is beletartozik, amikor alábbhagy a szexuális vágy. Ilyen például egy szakítás utáni időszak, valamilyen tragédia, esetleg betegség, bármi, ami különösen nagy stresszt okoz, de olyan örömteli események is csökkentik a vágyat, mint például egy baba érkezése a pár életébe. Ezt azért fontos tudatosítani, mert

attól, hogy pár hétre vagy hónapra megváltozik az addig megszokott ritmus, az lehet teljesen természetes, nem kell kétségbeesni miatta, nem a sötét felhők gyülekeznek, hanem egyszerűen csak természetes medrében folynak az események.

 

A másik fontos dolog, amire olykor fontos lenne emlékeztetni magunkat, hogy a szex nem egyenlő a közösüléssel. A szex annál sokkal több! Lehet, hogy adott helyzetben csupán felizgatjuk egymást, lehet, hogy pettingelünk, lehet, hogy a szexuális fantáziáinkat osztjuk meg egymással, esetleg felidézzük egy korábbi közös, pezsdítő élményünket, lehet, hogy megajándékozza egyikünk a másikunkat egy erotikus masszázzsal, vagy bármi történhet, ami izgató, játékos, kedvünkre való, és természetesen mindkettőnk örömét szolgálja.

És akkor nézzük, hogy mi történik egy hosszútávú kapcsolatban!

Mire vágyunk az ismerkedés hajnalán? Arra, hogy a másikkal minél több időt tölthessünk, minél jobban megismerjük, érezzük, tapintsuk, szagoljuk, ízleljük, magunkhoz húzzuk, eggyé váljunk vele. Ez egy elképesztően felemelő, beteljesítő érzés. De hova tűnik? Röviden szólva: bebetonozzuk.

Ahogy ismerkedünk, egyre közelebb kerülünk egymáshoz, egyre jobban kiismerjük egymást, egyre biztonságosabb lesz a kapcsolat, egyre kevesebb a kockázat, egyre természetesebb, hogy a másik ott van, egyre jobban egybefolyunk, egyre kevésbé különülünk el egymástól, annál kevésbé van izgalom.

Az izgalmat, a vágyat az okozza ugyanis, hogy létezem én, és létezik a másik, és nagyon kíváncsi vagyok az ő világára, ő pedig kíváncsi az enyémre.

A tapasztalatokra, az élményekre, a véleményekre, a gondolatokra, a szemléletmódra. Amikor ezt megosztjuk egymással, akkor beengedjük egymást a saját világunkba, és meglátogatjuk a másikat, de csak vendégek vagyunk ott. Utána mindenki megy tovább a maga életében, és aztán újra találkozunk, és újra érezzük a felfokozottságot, a találkozás izgalmát. Kinyitunk egy ajtót, aztán be is csukjuk, és ezt újra és újra eljátszuk. De aztán ez az ajtó nyitva marad, és a másiknak olyan mértékű bejárása lesz, és nekem is hozzá, amitől kihuny a találkozás izgalma, hisz nincs kivel találkozni. Ő és én egyek lettünk, nincs kit meglátogatni. Tesszük ezt azért, hogy biztonságban érezzük magunkat, hogy megkapjuk az együtt ígéretét, hogy kimondjuk az örökkét és a soha senki mást. Ennek óhatatlanul megfizetjük az árát. Természetesen nem az elköteleződéssel vagy a hűséggel van probléma! Hanem azzal, hogy sokszor nem látjuk, hogy valójában milyen jelenségeket, kimondatlan elvárásokat, félelmeket, bizonytalanságokat bújtatunk ezen értékek mögé. Azonban, ha ezek az értékek tiszták és őszinték, és önbizalmon alapszanak, akkor az intimitáson túl lehetőség van a vágy fenntartására is. 

Ha ugyanis mélyen gyökerezik az önbizalmunk, akkor a kapcsolatban lehet távolság is. Akkor becsukhatom az ajtómat anélkül, hogy a másik kétségbeesetten, dühösen dörömbölne rajta, hogy azonnal engedjem be. Lehet, hogy bekopog, és megkérdezi, hogy bejöhet-e, de akkor is mondhatom, hogy nem, és ő ettől nem hullik darabjaira. És fordítva. Ebben az esetben lehetséges a játékosság, a szabadság megélése az elköteleződéssel párhuzamosan, ekkor ébredhet fel bennünk az életöröm, a világhoz való kapcsolódás színessége, a saját tapasztalatok gyűjtése, megosztása.

Ekkor tudunk önállóak maradni miközben találkozhatunk a párunkkal.

Természetesen ehhez sok szorongással szembe kell néznünk, hisz bizonytalannak érezhetjük a talajt a lábunk alatt, kiszámíthatatlanságot élhetünk meg, ami félelmetes, sok energiát felemészt. De ugyanilyen sok energiába kerülhet fenntartani egy megkövesedett struktúrát, ami bár biztonságos, de fullasztó. Így a kulcs a stabilitás és a flexibilitás közti egyensúlyozás, a biztonság és a szabadság egyidejű megteremtése, ami elvezet az intimitás és a vágy egyidejű jelenlétéhez hosszútávon is. Ehhez pedig nem biztos, hogy a közelebb kerülést kell megtanuljuk, hanem lehet, hogy pont a távolság kialakítását kell erősítenünk.