Manapság ki vagyunk éhezve az intimitásra. Sokat olvasunk, beszélünk róla, kutatunk utána. Próbálunk tanulni arról, hogyan lehetne ezt megragadni, vagy ha éppen tapasztaljuk, próbáljuk megtartani. Én magam is sokat írtam már a témában, és várhatóan fogok is, azonban fontos, hogy megértsük egy ritkán említett aspektusát. Ez pedig az, amikor a párkapcsolati intimitásra való törekvésünk kifejezetten károssá válik.
Hogyan lehetséges-ez?
A kapcsolat elején általában minden gördülékenyen történik abból a szempontból, hogy jelen van az izgalom, a másik megismerésére való vágy, a szexuális vonzalom, a kapcsolat mélyülésének a lehetősége. Felfokozottságot, szenvedélyt élünk meg, egyre közelebb akarunk kerülni, szinte eggyé válni. Megszűnik az idő, kikapcsol a külvilág, fürdőzünk egymás lényében. Ahogy aztán telik az idő, egyre természetesebb a másik jelenléte, ismerjük a szokásait, a kifejezéseit, az illatát, a testét, a hangulatait. A szexuális együttlétek száma, intenzitása csökken, sőt, sokszor már nem is annyira a partner lobbantja fel a tüzet, inkább a test jelzi a maga szükségleteit. És lehet, hogy jókat tudunk beszélgetni, közös programokat szervezni, élményeket gyűjteni együtt, de olyan, mintha a korábban tapasztalt nőiségből vagy férfiságból jövő vibrálás eltűnt volna. Az, hogy szexinek, kívánatosnak, bujának, tündöklőnek, sármosnak, jóképűnek, erősnek, magabiztosnak éljem meg magam, annyira a múlt homályába vész, hogy azt is elfelejtem, valaha létezett.
Eljön azonban a pont, amikor ez igen nagy, megkerülhetetlen problémává válik.
Legtipikusabb példája ennek, amikor valamelyik fél szexuálisan frusztrálttá válik vagy attól, hogy a párja rendre elutasítja, vagy attól, hogy a párja hiába közeledik, ő egyszerűen nem él át vágyat; amikor addig nem tapasztalt szexuális diszfunkció üti fel a fejét, mint például erekciós zavar; esetleg belép a kapcsolatba egy harmadik.
Ilyenkor, ha a pár az együttmaradásban gondolkodik, akkor a felek automatikusan közelebb akarnak kerülni egymáshoz, hogy közösen újraindítsák a szenvedély hullámát. Esetleg még többet beszélgetnek, még többet programoznak együtt, jobban figyelnek arra, hogy közös időt, közös teret hozzanak létre. Csakhogy paradox módon ezzel még tovább erősödik az elakadás.
Ahhoz, hogy egy kapcsolatban megmaradjon az érdeklődés, szükségszerű az eltávolodás. Nem csak ezeken a kritikus pontokon, hanem a kapcsolat mindennapjaiban is. Ahhoz ugyanis, hogy ne veszítsem el önmagam, újra és újra vissza kell térnem a saját világomhoz, ahhoz a világhoz, ami kizárólag az enyém.
Amiről rádöbbenhetek, hogy talán már nincs is, hisz annyira elhanyagoltam, annyira a másikra és a kapcsolatunkra fókuszáltam, a „mi”-ről gondoskodtam, hogy magamat már önálló, a párom nélküli entitásként nem is tudom definiálni. Hogy amikor valamire vágyom, azonnal arra gondolok, mit szólna hozzá a párom. Mit szólna, ha megtudná, el merhetem-e mondani, egyáltalán eszembe juthat-e olyasmi, ami önzőnek tűnik? Hogy egyedül utazom el, hogy bulizni megyek nélküle, hogy többet költök valami „felesleges” termékre vagy tevékenységre, hogy kockázatosabb dolgot szeretnék vállalni, hogy megengedhetem-e magamnak, hogy egy felhőtlen csevegésbe bonyolódjak valakivel, akire ő akár féltékeny lehet, stb.
Ha ezeket kizárom az életemből, bizonyítva a páromnak, hogy csak ő létezik a számomra, az adhat egy magas szintű biztonságérzetet, intimitást is akár, de mégis unalmassá, megkövesedetté, halottá válunk.
Ezért kell hát távolodnunk, hogy visszatérjünk önmagunkhoz, a saját belső forrásunkhoz, felismeréseinkhez.
Ez együtt jár egy nagyfokú bizonytalanságérzéssel: mi van, ha ez neki nem fog tetszeni, és elhagy? Mi van, ha kiderül, ha felfedezem, és megmutatom ezeket az elnyomott részeimet, akkor nem fog szeretni? Egyáltalán saját magamat el tudom-e majd viselni?
Ahhoz tehát, hogy aktívak maradhassunk, önazonosak, szenvedélyesek, és mindeközben elkötelezettek, boldogok egy hosszútávú kapcsolatban, valójában az elkülönülésre kell figyelnünk, nem pedig a határok még nagyobb mértékű összemosására. De ezt úgy is fogalmazhatjuk, és talán ez a leginkább előremutató, hogy