Hazatérni egy meleg, kiegyensúlyozott, szeretetteljes otthonba jó. Mégis keveseknek sikerül ezt az otthont megteremteni, annak ellenére, hogy legtöbbünk vágyik rá. Ahol nyugalom, pihenés, kiengedés, feltöltődés van.
Egy kapcsolatban három mezőt, három erőforrást különböztethetünk meg. Az egyik illetve a másik fél egyéni forrásait, útját, vágyait, erejét amiknek egyvelegéből létrejön a kapcsolat tere, tartalmazva a két ember által létrehozott dinamikát, erőforrást, befektetett energiát. Ez lényegében felfogható egy párkapcsolati éléskamraként. Klisé, hogy egy kapcsolatba mindig fektetni kell és figyelni rá, de valóban, ezt a kamrát tölteni kell ahhoz, hogy tartalma legyen.
Természetesen az itt felhalmozott energiát használhatjuk a közös célok elérésére, de az egyéni céljaink megvalósítására is. Viszont az utóbbinál nagyon nem mindegy, hogy mennyit használunk a közösből, hisz az nem csak a miénk.
Az egy ideális eset, amikor mindkét fél azonos mértékben tudja tölteni a kapcsolatot, de lehetnek szituációk, amikor ez akár kényszerhelyzet, akár egyéni döntés miatt kibillen, és miközben az egyik tölti és tartja ezt a közös teret vagy kamrát, addig a másik viszi el belőle az energiát a saját maga útjába. Ez lehet akár egy új munka vagy pozíció megszerzése előtti nagy hajtás, egy hosszabb utazás, egy belső transzformációs fázis, egy döntéshozatal előtti elvonulás vagy akár krízishelyzet, mint egy betegséggel, nagyobb veszteséggel, gyásszal való megküzdés. Ezek a helyzetek próbára teszik a kapcsolatot, hiszen emésztődnek a közös energiák, amikből ha amúgy sem volt sok vagy nem minőségi, akkor hamar kifullad és elhal a kapcsolat. Ha viszont van bőven, és túléli a pár ezeket az időket, akkor egyrészt megerősödhet, új szintre léphet a kapcsolat, másrészt viszont fontos, hogy újra a töltés fázisába kerüljenek, hogy majd az újabb kihívással szembenézve is kiállhassák a próbát.
Mindez azonban elcsúszhat egyrészt ott, ha mindig ugyanaz a fél megy kifele, mindig csak ő járja az egyéni útját, és a másik fél marad tartani a tarthatót, miközben ő nem töltődik egyéni szinten. Másrészt pedig- és talán ebben vérzik ki a legtöbb kapcsolat- ha valamelyik fél rákap annak az ízére (leginkább, mert egyébként is ezt tanulta meg gyerekként), hogy “otthon valaki úgyis tartja a frontot, akkor is, ha én kevésbé teszem oda magam”. És itt történik meg a háromszögelés.
Háromszögelés alatt pedig a fenti folyamatot értem, amikor a közös, együtt táplált kapcsolati térben nyitva áll egy ajtó, amin folyik ki az az energia, ami a kettőnk viszonyából fakadó stabil alapot, biztonságot, azaz a meleg otthont hozná létre. És emögött a nyitott ajtó mögött a legkalasszikussabbak állnak: szerető, munka, hobbi, gyerek, de akár egy vágy, egy gondolat. Bármi, ami elvonja a figyelmet a partnerünkről. Amikor nem figyelünk oda a másikra, nem halljuk meg őt, mert dolgozni kell, mert a gyerekkel kell foglalkozni, mert fontos időpontok vannak a naptárban, mert már nem is nagyon szeretünk otthon lenni, kell a változatosság, stb. Az árnyalatok száma végtelen.
A trükk az egészben, hogy mindezek (munka, gyerek, barátok, szórakozás, stb.) tényleg fontosak, de nem mindegy, hogy mi a sorrend. Hogy ezekbe menekülünk valamiből vagy rendben vagyunk magunkkal és a kapcsolattal. Hogy jól érzik magukat a család tagjai vagy a belső feszültség miatt fordulunk ki egy harmadik személyhez/dologhoz/tevékenységhez/fantáziához.
Ezt azért is fontos megérteni, mert idővel minden kapcsolat meg fogja mutatni a magunk feszültségi pontjait, vissza fogja tükrözni a sebezhetőségünket, a megdolgozatlanságunkat, a tökéletlenségünket, az árnyékunkat. Tehát ha ezeken a pontokon kilépünk, az valójában egy dologra mutat rá: az elköteleződés hiányára.
Az elfordulás mozdulata mögött ugyanis az a gondolat áll, hogy “lehet, hogy van ennél jobb”. Van jobb társ, jobb nő, jobb férfi, jobb karrier, jobb élet. És ismét: ez lehet, hogy igaz. Nem azt jelenti az elköteleződés, hogy soha nem fog bekövetkezni továbblépés, hogy benne kell maradni egy rossz kapcsolatban, hogy fel kell adni az álmokat, a vágyakat. De ha csak a jobb kergetése van, akkor a meglévőben való megnyugvás soha nem következik be. Nincs odafordulás, a másik lényének meglátása, együttérzés, valódi egyesülés, és így nincs esély a transzformációra, a vágyott jobb életre, mert pont onnan menekülünk el a harmadikhoz, ahol átfordulás lehetne. Így mindig ugyanabban a felszínben mozgunk, örök zsizsegésben, vágyakat és fantáziákat kergetve, hogy egyszer eljön az a valaki vagy valami, aki vagy ami a megváltást hozza.
És egy kicsit visszaugorva az időben, ha már minden gyerekkorban kezdődik. Ahogy említettem, a harmadik lehet maga a gyerek is. Ilyenkor rendszerint az egyik, de van, hogy mindkét szülő a figyelme legnagyobb részét a gyerekre helyezi. Azt a figyelmet is, amit amúgy a partnerre kellene. Egyrészt ez nem jó a szülőknek, mert a fenti folyamatot működtetik, másrészt nem jó a gyereknek, mert ő lesz a szülők kapcsolati dinamikájának, összetűzéseinek, feszültségeinek a csattanási pontja, amivel nem tud megküzdeni. Ő válik felelőssé a szülők jólétéért, a figyelme folyamatosan azon lesz, hogy anya és apa békében legyenek egymással. Valójában ugyanis ez utóbbi minden gyerek vágya, és a biztonságos, stabil világot akkor tudja magában kiépíteni, befogadni, megélni, ha anya és apa egymásra figyel, és egymást szeretik. Ha ez megtörténik, akkor a gyerek számára megvan a stabil pont, a biztonság, ahova mindig visszatérhet, ezáltal pedig jól van, nyugodt, kíváncsi, élettelteli, kiegyensúlyozott.
Alapvetően azt feltételezzük gyerekként, hogy a világ jó, a benne élők jók, azaz mi magunk is jók vagyunk. Tehát a szüleink is jók kellenének, hogy legyenek, de éppen nem ezt tapasztaljuk, hanem, valamiféle erős feszültséget érzünk, ezért jön az azzal a fantáziával való játék, hogy valójában másvalakik a szüleink. Például, hogy elcseréltek minket a kórházban, örökbefogadtak, csak még nem mondták el vagy bármi, ami mögött az áll, hogy az ideális szüleink léteznek, csak valahol máshol vannak. És felnőttként ugyanezt a keresést folytatjuk, ami során az igazi, a jó szüleinket szeretnénk megtalálni, akiknél és ahol a vágyott nyugalom, pihenés, kiengedés, feltöltődés van.
Mostanra azonban felnőttünk (a testünk legalábbis), így ideje szembesülni azzal, hogy az ideális szülőket a saját rendszerünkben találhatjuk meg, építhetjük fel, és nem fogja egyetlen harmadik sem elhozni a vágyott édeni állapotot.