Az, ahogy jelen vagyok egy helyzetben, valamit mindenképp mondani fog az aktuális állapotomról, tehát valamit folyamatosan kommunikálok magamról. Ezt lehetetlen megállítani, hisz azzal, ahogy mozdulok, ahogy beszélek, ahogy a testem reagál, ahogy lélegzem vagy akár, hogy milyen ruhát viselek éppen, valamit közölni fog rólam. Mindez pedig elválaszthatatlan attól, hogy az az ember, aki engem észlel, hogyan értelmez. Például, ha valaki velem szemben zárt karokkal ül, arról gondolhatom azt, hogy éppen nehezen megközelíthető, elutasító, védekező állásban van. És ezzel lehet, hogy nagyon mellélövök, mert ugyanennyire jelentheti azt is, hogy fél órája még a szeretőjével ölelkezett, és még mindig azokat az érzéseket éli meg.
Nyilvánvalóan én viszont másképp közelítek meg valakit, akiről azt hiszem, hogy nehezen hozzáférhető, mint olyasvalakit, aki fel van töltve, jól érzi magát. Éppen ezért lenne fontos, hogy felnőttként, egyenesen, érthetően és nyitottan megfogalmazzuk egymásnak szavak szintjén is, hogy mi történik velünk, bennünk. Abból ugyanis, ahogy sóhajtozunk, grimaszolunk, beszólogatunk vagy csendben visszahúzódunk nem fogja tudni a másik, hogy mi történik. És így a végeláthatatlan játszmák birodalmában találjuk magunkat, melynek eredménye a konfliktusok meg nem oldása, viszont az drámai módon.
Bármifajta kommunikációs problémának a legsikamlósabb területe a szexualitás. Elősorban az, hogy ki merem-e mondani, hogy mi jó nekem, mit szeretek csinálni és mit nem. Ami alkalmanként illetve partnerenként is változhat. Ez sokaknak borzasztó nehezen megy.
Egyrészt amiatt a félelem miatt, hogy a másik mit fog gondolni. Például, hogy valami prűdség vagy éppen az ellenkezője: perverznek lát majd. Amit, ha lefordítok, akkor azt jelenti, hogy vagy kevés leszek vagy túl sok, és félek, hogy emiatt elhagynak.
A másik fő félelem ennek kapcsán az az, hogy nem akarom megbántani a másikat. Hiszen, ha visszajelzek, hogy nekem valami nem jó vagy másképp lenne jó, azt ő akár magára is veheti, és akkor úgy csapódik le, hogy ő nem jó. Rendkívül gyakori ugyanis, hogy nem vagyunk képesek differenciálni azt, hogy az adott megjegyzés vagy kérés a helyzetről szól vagy rólunk. Erre pedig érdemes kiemelt figyelemmel lennünk minden élethelyzetben, mert súlyos önbántások sorozatához vezet, ha ilyenkor azt halljuk meg, hogy mi nem vagyunk jók. És mivel a szexualitás rendkívül érzékeny terület ugyanakkor hatalmas energia, ezért itt különösen nagyot lehet sérülni. Tehát ahhoz, hogy ez jól működjön, meg kell tanulnia mindkét félnek egyszerre őszintének, egyenesnek és gyengédnek maradni anélkül, hogy tojáshéjon lavíroznának. Ami nem egyszerű, kiváltképp az alapján, ahogy szocializálódtunk.
Legtöbbünk esetében ugyanis a szüleink/nagyszüleink sem tudtak egymással őszintén, szeretettel kommunikálni, kérni, meghallgatni, tehát nem volt honnan ellesni, megtanulni, hogyan működhetne ez jól, hogyan tudunk nyitott szívvel fordulni a másik felé.
Illetve gyerekként az ártatlanságunk, a játékosságunk, a sok energiánk zavaró volt a felnőttek számára, akik azzal tudtak reagálni, hogy “Ülj le! Állj fel! Maradj csendben! Viselkedj! Ne beszélj így!”. Rosszabb esetben ennél is szélsőségesebben, akár testi fenyítéssel is válaszolhattak. Ezek az élmények pedig súlyos sebeket okoznak, amik ha megérintődnek egy későbbi helyzetben, még mindig fájnak. Így teljesen érthető, ha inkább kerüljük ezeket a helyzeteket.
Ugyanakkor, ha egészséges, autentikus, őszinte párkapcsolatra vágyunk, és a gyermekeinket is egy ilyen környezetben szeretnénk felnevelni, akkor megkerülhetetlen, hogy szembenézzünk a vágyainkkal, és azok kifejezésével.
Mi történik ugyanis, ha ezt nem tesszük?
Az a vágy, érzés, érzelem, ami utat szeretne törni magának, az utat is fog. Azaz, ha nem a kimondást, az őszinteséget, a megmutatást, az átláthatóságot választjuk, akkor az az energia, ami maga a kikívánkozó érzés (leggyakrabban a düh, a harag, a szomorúság, a szégyen), bent marad a testben, és tárolódik, blokkolódik. Mindezt úgy, hogy közben a rendszerünknek folyamatosan dolgoznia kell azon, hogy ott tartsa, elnyomja, azaz rengeteg energiát is felemészt, általában teljesen észrevétlenül. Ez sok esetben okoz aztán testi tünetet. De függetlenül attól, hogy megjelenik-e tünetként, a test energiaáramlását, kiegyensúlyozott működését mindenképp gátolja, blokkolja. Például bizonyos testtájak érzéketlenné, de legalábbis kevésbé érzékennyé válhatnak, ritkább esetben túlérzékennyé.
Ahhoz pedig, hogy “mindent elsöprő” szexuális élményben, mély és hosszú orgazmusban legyen részünk, annak előfeltétele, hogy a test lehető legnagyobb részében szabad legyen az áramlás, hogy ezek az érzések eljussanak minden sejtbe.
Hogyan lehet őszintén, felnőttként kommunikálni?
Először is érdemes megengedni azt magunknak, hogy a kapcsolatunkban lehessenek nehéz beszélgetések. Ez a fent leírt elhagyástól való félelem miatt a legnehezebb. Ugyanakkor ezt a félelmet lehet csökkenteni egyrészt azzal, hogy kimondom, másrészt azzal a magamnak feltett kérdéssel, hogy “ha nem képes végighallgatni, ha elfut az érzéseim elől, ha sok/kevés vagyok neki, akkor valóban vele szeretnék lenni?”. A válasz úgy hiszem, mindenki számára ugyanaz.
Másodszor pedig, amikor elöntenek a “meg fog-e sértődni, el fog-e hagyni, igazam van-e, jól látom-e” kérdések, amik a fejben hatalmas zűrzavart okoznak, akkor érdemes ezeket egyszerűen félrerakni, akármilyen nagy is a gravitációjuk, és egy nagy levegőt követően arra koncentrálni, ami a szívünkben van. Hogy mi az, amit tényleg szeretnénk, és mi az, ami ennnyire félelmetessé teszi ennek a kimondását, vállalását. Utóbbit nem feltétlenül kell megfejteni, az is elég, ha tudatosul a félelem érzése. És vannak helyzetek, amiben a félelmünkkel karöltve tudunk csak továbbmenni. Hogy érdemes-e? Igen!
És hogyan reagálhatunk, ha a partnerünk szeretné megosztani a maga érzéseit, vágyait?
Ugyanúgy: nyitott szívvel. Látni az ő félelmeit, nehézségeit, és közben konstatálni a saját félelmünket, hogy mit fogunk hallani, milyen gombot fog bennünk benyomni. Egy intim kapcsolatban ugyanis esélyes, hogy ez történik egy ilyen helyzetben. Ha egy kicsit a keleti tanok felé fordulok, akkor úgy is fogalmazhatok, hogy a férfi és női minőségek közti folyamatos átkapcsolás történik. A női minőség az érző, a vad, a heves. Mint a folyó, ami hol csendes, hol őrült sodrása van. A férfi minősége a megtartó, aki teret ad annak, ami megnyilvánul. Ő a meder. Tehát, aki megoszt, ő a női minőséget képviseli az adott pillanatban, aki meghallgat, ő pedig a férfi minőséget. Ennek az egyszerű képnek a felidézése is segíthet.
És az is fontos, hogy nem kell tökéletesen csinálni. Annyira összetett ez a folyamat, annyira sérülékenyek és példa nélküliek vagyunk ezen a terepen, és annyira sok ponton csúszhatunk el, hogy ehhez sok gyakorlás, türelem, kitartás kell és persze jó, ha van egy együttérző partner is.