Az, hogy rád teszem a kezem, nem feltétlenül jelenti azt, hogy megérintelek. Ennek megtörténte ugyanis két dologtól függ: én képes vagyok-e megérinteni téged, és te képes vagy-e arra, hogy megérintődj. Ez egy nagyon finom mechanizmus, így bemutatom egy példa által.
Képzeld el azt a helyzetet, hogy állsz egy villamoson, majd menet közben odalép hozzád egy idegen, és a “Ne haragudjon….” kezdetű mondatával egyidőben nyúl feléd, hogy megfogja a vállad/karod. Mi az automatikus testi válaszod erre? Valószínűleg az, hogy elhúzod magad, és nem engeded, hogy hozzád érjen. Ha most nem csak elképzeled, de le is lassítod magadban, hogy néz ki ez a reakció, akkor láthatod, hogy össze is rezzensz, sőt talán még a levegőt is bent tartod egy pillanatra. Az egész tested összerándul, mintha a középpontjába húzná magát, el a perifériától, a testfelszíntől.
És mi történik, ha nem tudod kikerülni az érintést? Képzelj el egy olyan szituációt, amikor valaki olyan érint meg, nyúl hozzád, akit nem kedvelsz, de illemből nem mondasz nemet. Milyen érzés önt el, amikor a nem kedvelt személy érintését érzed magadon hosszú pillanatokon át? Egyrészt várod a végét, másrészt megfeszül a tested, láthatatlan módon elhúzod magad, mert a lehető legkevesebbet akarsz érezni ezekből a másodpercekből. És amikor vége, és elhagyod még a tett helyszínét is? Végre kifújod a levegőt, elernyednek az addig megfeszített izmaid, érzed, ahogy kiengedsz, hogy végre nyugalom van.
Tulajdonképpen a fent leírt két példában ugyanaz történik, csak míg az elsőben külső szemlélő számára is teljesen egyértelmű, hogy elhúzódsz, és az érintés semmilyen szinten sem történik meg, addig a második esetben ugyanez a testen belül játszódik le. Kívülről nézve úgy tűnik, megtörténik az érintés, de valójában nem. Ugyanis az adott személy rád tette a kezét, de nem tudott megérinteni, mert belül annyira elhúzódtál, hogy nem ért el hozzád. Persze ez egy nagyon kellemetlen helyzet, mert még így is sokkal közelebb tudott menni annál, mint te szeretted volna, de a találkozás akkor sem történt meg.
És akkor most az intimitásra vetítve mindezt.
Társadalmilag erősen támogatott a felpörgetettség. Minél hamarabb, minél gyorsabban akarjuk elérni a céljainkat, a vágyainkat, viszonlyag kis energiabefektetéssel. És sok területen ezt meg is kapjuk, így amikor valami időigényesebb, a türelmetlenségünk határtalanná válik, frusztráltak leszünk, és nem értjük, hogy mi történik, mi a baj, mi van már.
A kapcsolatok területére pedig ugyanígy bekúszott ez a működés. Például mindenki fejében él valami elképzelés arról, hogy egy kapcsolat elején mennyi idő után, mi következik. Vagy hogy egy stabil párkapcsolatban napi/heti/havi hány együttlét a “normális”. Hogy mi történik egy intim együttlét során. Azonban elfelejtjük, hogy ezek a számok, elképzelések, fantáziák, akarások a fejünkben vannak, és nem biztos, hogy a testünk is azt akarja. A testünk nem képes lekövetni azt a gyorsaságot, ami a fejünkben zajlik, az ő tempója teljesen más. Azonban mi a fejünk után megyünk, és már akkor akarunk valamit, amikor a testünk erre még semmiféle jelzést nem ad. Vagy lehet, hogy a miénk ad, de a másiké még nem.
Elsősorban a hozzám forduló nők körében látom azt a problémakört, hogy szeretik és akarják azt a férfit, aki ott van, de gyors a tempó. Viszont pont amiatt, hogy szeretik, félnek az elvesztésétől, ezért lefut az a gondolatmenet, hogy “végsősoron én is ezt akarom, az, hogy a tempó picit gyorsabb, hát istenem, mit számít, fel lehet venni ezt a fonalat.”. Valójában ebben a helyzetben a két ember találkozása nagyon beszűkült és limitált. Már ha ebben lehet talákozásról beszélni. Mert nem egymásra kíváncsiak, nem magukra kíváncsiak, nem arra, hogy mit hoz ez a közös folyamat, és hova visz, hanem minketten kitűztek egy célt (kapcsolatot akarok, intimitást akarok, élvezetet akarok), és ennek oltárán áldozzák fel saját magukat. És így a test sem fog a maga teljességében működni, amivel még csak nem is feltétlen vagyunk tisztában, ugyanis az a része, ami látványos, az csak egy fázisa ennek a folyamatnak. De még mielőtt látványos vagy fájdalmas probléma alakulna ki, azelőtt belül történik az a visszahúzódás, amit a fenti példán keresztül illusztráltam, így a test egyre érzéketlenebb lesz, egyre erősebb stimuláció kell ahhoz, hogy valamilyen reakció kiváltódjon. Egy enyhe/lágy érintés nem okoz izgalmat, az erogén zónák egy-egy pontra koncetrálódnak, a test nagy része kimarad az együttlétből. Ebből pedig következik, hogy “ott simogatom, ahol érez, ahol jó, miért pepecselnék ott, ahol nem történik semmi”. Viszont ezzel csak erősödik a beszűkülés folyamata és egyre kisebb lesz az izgalmas terület.
