Mennyi beszélgetés ideális egy párkapcsolatban?

Júl 29, 2021 | párkapcsolat, pszichológia

Mik az őszinte válaszaid a következő kérdésekre? Értékeld 1-től 10-ig!

  • Mennyire elég számomra az a mennyiségű beszélgetés a párkapcsolatomban, amennyi történik?
  • Mennyire vagyok elégedett a beszélgetéseink mélységével?
  • Milyen mértékben tárom fel magam a partnerem előtt?
  • Érzésem szerint a partnerem milyen mértékben tárja fel magát előttem?
  • Mennyire fárasztó a számomra beszélgetni a párommal?
  • A párom mennyire vonakodik, ha beszélgetést kezdeményezek? És fordítva?

Ez nem egy pontszámok alapján kiértékelhető teszt, de gyorsan végigfutva a válaszokon, lehet egy érzésünk arról, hogy is állunk a kapcsolatunk beszélgetés dimenziójával. Klasszikus eset a pároknál, hogy az egyik fél kifejezetten beszélgetős, mindent meg szeretne osztani, tudni akarja a másik érzéseit, gondolatait, hosszú és mély megosztásokra vágyik, hisz abban, hogy egy jó kapcsolatnak ez az alapja – kölcsönös kitárulkozás, a mély beszélgetések általi közelkerülés. Viszont egészen ritka, hogy a másik félnek is pont ez legyen az igénye – itt most sztereotip módon elsősorban a férfiakra gondolok. És olykor az ebből adódó feszültség viszonylag szélsőséges viselkedésig tud menni, egyfajta macska-egér harcig, ahol az egyik mindig meg akar tudni valamit, a másik pedig a szemét forgatva kap gyomorgörcsöt az újabb lelkizéstől. De mit lehet tenni ilyenkor?

Természetesen ott van a lehetőség, hogy a zárkózottabb fél elkezdni megtanulni az érzéseiről való kommunikációt, erőt vesz magán, hogy megpróbáljon jobban bevonódni, és jobban figyelni a partnerére is. A viták általában ide futnak ki, hogy ebbe az irányba kellene mozdulni, hisz aki nem tud beszélni a benne zajló dolgokról, azzal „van a baj”, ő nem elég érett. És persze olykor tényleg lehet valamilyen elakadás a háttérben, illetve megvan annak az előnye, ha valaki képes szavak szintjén is differenciáltan kifejezni az érzéseit, ugyanakkor ne essünk abba a csapdába, hogy a kommunikatív felet (lehet, hogy éppen magunkat) állítjuk be „a jobbnak”.

Az állandó megosztási kényszerek mögött is ugyanúgy lehetnek elakadások.

De a lényeg itt most nem ez.

Vegyük ugyanis észre, hogy a társadalmunkban a legfontosabb szerepet a szavak kapják, miközben az információ- és energiaáramlásnak ez csupán elenyésző része! Ez azért fontos, mert

az, hogy valaki nem beszél órákon át az érzéseiről, az nem jelenti azt, hogy nem is fejezi ki azokat!

 

Ez lehet egy simogatás, egy pillantás, egy kacsintás, egy tekintet, egy kedves szó, esetleg ezek ellenkezője. Ha például a párunk rendre figyelmetlen, elutasítja az érintést, távolságot tart, és ezt mi nagyon meg akarjuk beszélni, aminek során ő talán picit unottan vagy akár lekezelően megerősít minket a szerelméről a szavaival, attól még bennünk semmi változás nem fog történni. Maximum pár percre enyhül a feszültségünk, de alapvetően a szavakon túl folyamatos jelzést kapunk az elutasításról. Gyakran azt látom, hogy ilyen esetekben a legnagyobb gond a szembesüléstől való félelem. Hogy az, aki bizonytalan, és beszélni akar, igazából ugyanannyira fenntartja a látszatot azáltal, hogy magát győzködi arról, hogy minden rendben, és az erre való visszaigazolást próbálja kisajtolni a párjából. Amit, ha sikerül, akkor sem lesz nyugodt, mert a megérzései továbbra sem hagyják békén.

 

A tapasztalatom az, hogy olykor sokkal többet megtudhatunk egymásról, ha csendben vagyunk.

 Nem feltétlen arról van szó, hogy meg se szólalunk. Hanem arról, hogy együtt csinálunk dolgokat, egymás mellett tevékenykedünk, és egyszerűen csak figyeljük, hogy mindez mennyire van összhangban, mit okoz bennünk a másik jelenléte, tetszik-e, ahogy csinálja a feladatait, ahogy rendezi az életét, a környezetét. Hogy hatnak a gesztusai, a hanghordozása, a mozdulatai, a testi közelsége, az illata. Ezek sokkal többet elárulnak, mint azok az órákon át ismételt mondatok, elképzelések, magyarázatok. Amik persze szintén jól tudnak esni olykor, mélyíthetik a kapcsolatot, akkor, ha minkét fél bele tud simulni, és valóban igénye van rá.

Minden kapcsolat más, én azonban azt javaslom, hogy néha maradjunk inkább csendben, és figyeljünk, hogy mi minden inger vesz körbe minket.

Ne hagyjuk, hogy a legerősebb, a leghangosabb, a társadalmilag legtámogatottabb vigye el a figyelmünket, mert valójában sokkal többet tudunk, tudhatunk a kapcsolatunkról, mint ami a szavak szintjén kifejezhető.