https://benkevali.hu

Négy igen kell egy jó párkapcsolathoz

szept 22, 2020 | lélek, párkapcsolat

Sokszor hangsúlyozom, hogy a test nem hazudik.

Minden választ, amire szükségünk van az adott pillanatban megtalálhatunk a testünkben, hisz az intuíciónk itt lakozik.

Egyszerűen a zsigeri érzéseink jeleznek, hogy jó-e az adott helyzet a számunkra vagy sem. Nincs ez másként a párkapcsolatok területén sem. Nézzük bővebben.

A testünkben négy olyan központ van, amit figyelni érdemes, amikor párt keresünk vagy esetleg a már meglévő kapcsolatunkon gondolkodunk.

Az első ilyen a szex központ, ami nagyjából a nemi szerveket, a gát környékét és az alhasat jelenti. Ha ezen a területen nyitottak vagyunk, akkor szexuálisan vonzódunk a párunkhoz, szívesen szerelmeskedünk, könnyen fellobban a vágy, és élvezettel éljünk meg az együttléteket.

A második központ a köldök környékére esik. Innen ered az intuíció, a zsigeri érzés. Az első benyomásunk, amikor meglátjuk, meghalljuk, megszagoljunk leendő párunkat, még mielőtt bármit is tudnánk róla. Talán ezt vagyunk a leginkább hajlamosak felülírni azokkal az észérvekkel, amik később adódnak a kapcsolathoz a megismerkedés során. Ilyenkor az első megérzések, a figyelmeztető testi jelzések sokszor a feledés homályába vesznek.

A harmadik központ a szív központja. Ha megérinti a szívünket a másik, akkor mondjuk, hogy szeretjük. Szeretjük azt, amilyen, látjuk, halljuk, támogatjuk, megértéssel, türelemmel, lágysággal és őszinteséggel fordulunk felé.

A negyedik központ a fej. És itt nem az intellektus szintjére gondolok, hanem a tudatosságra. Hogy a kapcsolatban látom-e vagy mennyire vagyok képes és hajlandó látni, hogy mit vállalok, ha belelépek. Például, lehet, hogy a fenti három dimenzió megvan, de a választottam épp párkapcsolatban él. Itt igenis fontos mérlegelni, hogy tudom-e vállalni az ebből adódó nehézségeket vagy jobb, ha továbbállok. Ehhez persze nem árt, ha van némi önismeretem, hogy rálássak a vágyaimra, a magam határaira, a teherbíró képességemre.

Egy kapcsolat akkor lesz hosszútávon is izgalmas, kiegyensúlyozott és élvezetes, ha megfigyelve ezt a négy központot mindenhol igenre lelek én is, és a partnerem is. Persze ez nem jelenti, hogy örök életű lesz a viszony, és azt sem, hogy ha megvan a négy igen az elején, akkor onnantól kezdve úgy is marad, hisz egy kapcsolatot ápolni, gondozni kell.

Nézzük, mik a leggyakoribb konstellációk…

Amikor csak a negyedik szint nyitott, azt érdekkapcsolatnak hívjuk, amiben a lelkünk nagy árat fizet.

Sokszor megvan az első, azaz a szex központ szintjén a kapcsolódás, de az összes többi zárva van. Ilyenkor nagyon jó az együttlét, de ennél többre nem kíváncsiak egymásból a felek. Ezek a kapcsolatok általában hamar kifulladnak vagy elsősorban hiánypótló szerepet töltenek be.

A másik gyakori eset, amikor a harmadik (szív) és negyedik (fej) központok mentén történik elsősorban kapcsolódás. Ide tartoznak a barátságok, illetve sokszor olyan házasságok, kapcsolatok, amik átfordultak egy szenvedélymentes, de közeli, szeretetteljes viszonyba.

Mi a teendő, ha nincs meg a négy igen?

Nyugodtan beleléphetünk egy kapcsolatba akkor is, ha nincs négy igenünk. Sőt, van, akinek ez nem is vágya, máshogy mérlegel vagy nem hiszi, hogy eljöhet egy ilyen partner a számára. Ezzel nincs semmi gond, feltéve, hogy őszinték vagyunk magunkhoz, és tudjuk, hogy mi az, amiben vagy amiért kompromisszumot kötünk. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor rendben van.

Az is lehet, hogy tudjuk, kapcsolódni szeretnénk, és nem baj, ha nem egy hosszútávú kapcsolat lesz belőle. Töltekezünk abból, amiből tudunk.

Ebben az esetben viszont fair, ha ezt rajtunk kívül a partnerünk is tudja, és nem játszunk szerelmet. Egyrészt az ilyen játék sok energiát igényel másrészt pedig meglehetősen kockázatos.

Ha pedig kapcsolatban vagyunk, és ott döbbenünk rá, hogy zárt a központok némelyike, akkor két út áll előttünk. Az egyik, hogy elkezdünk dolgozni rajta. Elindulunk az önismeret útján, és feltérképezzük, hogy jutottunk ide, és merre tovább. A másik lehetőség, hogy lezárjuk a kapcsolatot. Bár ebben az esetben is érdemes megfontolni az önismereti munkát, hogy legközelebb másképp tudjuk csinálni.

A tapasztalatom az, hogy legtöbb kapcsolat esetében érdemes az első verzió mentén elindulni, ugyanakkor ez tényleg egyéni. Mindenesetre a fejlődés lehetősége mindegyik verzióban ott rejtőzik, amit érdemes megragadni.