https://benkevali.hu

Feláldozod magad az anyagi biztonságért?

márc 2, 2021 | önismeret, párkapcsolat

Általában nagyon vegyes érzéseket vált ki mindenkiből, amikor valaki az eltartott szerepében van. Itt általában nők jutnak az eszünkbe, bár azért ne feledjük, hogy a fordított helyzet sem ritka.

Van, aki okénak érzi, ha valaki ilyen értelemben is a tenyerén hordozza a partnerét, van, aki azt mondja, szerinte élethelyzettől függ, hogy rendben van-e, és van , akiből heves ellenállást vált ki ez a fajta kényelem. Most anélkül, hogy belemennék evolúciós magyarázatokba vagy a saját véleményemet bontanám ki részletesen, szeretném megvilágítani egy fontos aspektusát ennek a helyzetnek.

Mert bár kívülről talán nem így tűnik, de a jólét mellett nagy ára is lehet ennek a szerepnek.

Azért feltételes módban fogalmazok, mert ahogy mindjárt kifejtem, ez nagyban függ attól, hogy mikor, milyen módon történt az elköteleződés, mi az adott személy egyéni története, és mennyire érett a személyisége.

Ugyanis, ha a pár egyik tagja olyan anyagi bázissal rendelkezik, ami az egyik oldalon kétségkívül nagy szabadságot ad, az a másik oldalon erősen akadályozhatja, sőt meggátolhatja a fejlődést, az önmegvalósítást. Az anyagi bőség rendkívül jó dolog, ha kellő megdolgozottságú, kellően érett a felek személyisége. Máskülönben akár megbetegítő kibillenés jöhet létre a partnerek között, ráadásul úgy, hogy valójában lehet, hogy mindkét fél támogatni szeretné a másikat. És persze olyan is van, hogy ez a felszín, mögötte azonban erőteljes dominanciaharc zajlik. De kezdjük az elején, picit lecsupaszítva a pénztől.

Rendkívül gyakori jelenség, hogy valaki kapcsolatból kapcsolatba vándorol, és nem tud olyan szakaszt mondani az életében, vagy maximum 1-2 hónapnyit csupán, amikor egyedülálló volt. Pedig véleményem szerint

ez egy rendkívül fontos állapot, aminek kimaradása nagy önbizalomhiányt rejthet maga mögött, hisz nem merek egyedül lenni.

Az állandó kapcsolatban levés pedig bebetonozza ezt az érzést, hisz sosem tudom meg, milyen vagyok önmagamban, a másik tükre nélkül. Ilyen értelemben ez egy ördögi kör tehát.

Igazán egyedül lenni sokak számára félelmetes. Ha van egy párom, bármilyen is ő, az ad egy biztonságérzetet. Tudom, hogy vár valaki otthon, van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, a bánatot, van kivel veszekedni, ölelkezni, stb. Egyszerűen bármi is történik velem, bennem, tudom, hogy ott van valaki, aki reagálni fog rám. Más kérdés, hogy jól vagy rosszul, de a lényeg, hogy nem maradok egyedül a saját belső világommal, a feszültségeimmel. Van valaki, akit szidhatok, amikor nem az elvárásaim szerint alakulnak a dolgaim.

Ha egyedül vagyok, akkor mindez nincs.

 

Akkor nem tudom a másikra fogni a tökéletlenségem, hanem szembesülhetek azzal, hogy nem találom fel magam vagy éppen a munkába temetkezek. Hogy meg kell küzdenem a napi kihívásokkal, miközben nem biztos, hogy van hozzájuk eszközöm, erőm, kedvem.

Lehet, hogy azon kapom magam, ha nincs ott senki, akkor csak ülök a kanapén a gondolataim tengerébe veszve, és akár órákig megmozdulni sincs kedvem. Rájöhetek arra, hogy akkor tudok igazán felvillanyozódni, ha van kiért, de egymagam nem találom a világ azon szépségeit, amiben el tudok merülni, ami igazán érdekel, ahova egyedül is szívesen zarándokolok. Ráadásul irigykedve nézhetem azokat, akik éppen párkapcsolatban élnek.

Mi tanulható meg az egyedüllétben?

A legfontosabb, hogy az önismeretnek egy már-már elengedhetetlen része, pontosan azért, hogy láthassam, milyen is velem, saját magammal időzni.

Unom magam? Idegesítem magam? Szomorkodok? Panaszkodok magamban? Élvezem a csendet? Nevetek a magam bakijain? Kedvem van kipróbálni magam új és új helyzetekben? Könnyen kapcsolódok másokhoz, kezdek el beszélgetni nem online térben? Kíváncsi vagyok magamra?

Megtapasztalhatom magamról azt az eszméletlenül fontos dolgot, hogy meg tudok-e állni a saját lábamon! Ez azért nagyon fontos, mert ha tudom, és tapasztalatból tudom, hogy igen, az megadja azt a mással nem pótolható szabadságot, hogy bármikor elhagyhatok egy számomra rossz helyzetet, kapcsolatot, mert képes vagyok egyedül is túlélni, sőt, akár jól érezni magamat. És itt bármire lehet gondolni- például, hogy tudok annyi pénzt keresni, hogy eltartsam magam, hogy tudok úgy kapcsolódni másokhoz, hogy tudom, megtalálom a helyem a világban, hogy képes vagyok feltalálni magam nehéz szituációkban is, hogy el tudok indulni olyan irányokba, amik nekem örömet okoznak. Itt már nagyon fontos szerepe lehet a pénznek, hisz nagy kérdés, hogy elő tudom-e teremteni magamnak olyan mennyiségben, ami megengedi azt, hogy ne függjek a páromtól.

Sokan vannak, akik ezt nem tudják elhinni magukról, akik azért ragadnak bele egy kapcsolatba, mert olyan mély egzisztenciális szorongással küzdenek, hogy inkább tűrnek valamit érzelmileg (pl. szürkeséget, kedvetlenséget), mintsem, hogy elhagyják az aktuálisan jó és biztosított anyagi körülményeket.

Azért emelem ki, hogy ehhez tapasztalat kell, mert az szép és jó, ha mondogatjuk magunknak, sőt akár a párunk is erősít abban, hogy képesek lennénk rá, ha úgy adódna, valójában ezt sosem fogjuk elhinni a legmélyebb szinteken addig, amíg nem tettünk le valamit az asztalra a saját magunk számára, a saját erőnkből.

Itt igaz a teher alatt nő a pálma mondás.

Nehezebb ugyanis olyan helyzetben nekiállni valaminek, amikor az én eredményem szinte láthatatlan, de legalábbis elenyésző ahhoz képest, amit a párom nyújt. Lehet, hogy sokáig csak azt élem meg, hogy küzdök, problémák sora jön szembe az új helyzet miatt, és ezért inkább fel is adom, hisz úgyis megvan minden. Ha van egy pici külső nyomás, amikor az alapvető dolgok megvannak, tehát nem a túlélés a kérdés, de közben látom, hogy még milyen fejlődési ívet járhatok be, és van kockázat, az a legideálisabb a fejlődés szempontjából. Hogy kinek az életében hogyan áll ezek aránya, az egyéni, mindenesetre a kihívás mindenhol ott rejtőzik, bárhogy is látszódjon az az első pillantásra.

0
    0
    A te kosarad
    A kosarad üres :(Vissza a Shop-ba