Biztos, hogy jó neked az a kapcsolat?

feb 8, 2021 | önismeret, párkapcsolat

Az egyik cikkemet írva azon kaptam magam, hogy teljesen elkanyarodtam az eredeti témától, viszont majdhogynem fontosabbnak tartottam a mellékágat, ezért úgy döntöttem, írok róla egy önálló anyagot.

Végigpörgettem ugyanis, hogy az életem különböző szakaszaiban milyen embereknek adtam teret és helyet, és ahhoz képest hogyan éreztem magam, merre fejlődtem. Nem arról van szó, hogy voltak a rossz emberek és a jó emberek időszaka, hanem arról, hogy volt idő, amikor nehezen mondtam nemet, nehezen álltam ki magamért, nehezen ismertem fel az igényeimet és azok súlyát. Ha valaki megkérdőjelezte, butaságnak tartotta a vágyaimat, elképzeléseimet, akkor nagy valószínűséggel én is keresztbehúztam, mintsem, hogy emlékeztessem az illetőt, merre találja az ajtót.

Több olyan pont is volt az életemben, amikor a másik, legyen szó barátról vagy partnerről, esetleg családtagról nem csak nem értette, de nem is tudta elfogadni, hogy mik az én vágyaim.

Elítélt, kinevetett, legyintett. Ez borzasztó nehéz volt, mert tudtam, választanom kell- vagy a magam belső hangja után megyek, és vállalom a kockázatot vagy megalkuszok, és a kapcsolatért meghozom ezt az áldozatot. Ha az utóbbit választottam, az ideig-óráig tartott, a testem ugyanis jelezte, hogy nem jó az irány.

Szerencsére ma már kevesebb időt pazarlok el ilyen módon. És fontos tapasztalás volt, hogy voltak és vannak olyanok körülöttem, akik nem értik a vágyaimat, nem kívánják ugyanazt a saját életükbe, de érzem, hogy nyitottan hallgatják meg a tapasztalataimat, és támogatnak az utamon, anélkül, hogy az ítéleteikkel és a negatív előrejelzéseikkel bombáznának! És azért írom ezt most itt le, hogy ha hasonló helyzetben vagy, tudd: azok az emberek, akik tényleg törődnek a hogyléteddel, melletted fognak maradni akkor is, ha nincs köztetek egyetértés!

Természetesen nem arról van szó, hogy ha valaki kérdéseket tesz fel az elképzeléseink kapcsán, szkeptikus vagy negatívan reagál, akkor azonnal ki kell zárni az életünkből. Nagyon is fontosak lehetnek ezek a visszajelzések, hisz sokszor egy kívülálló tisztábban lát egy adott helyzetet, mint mi magunk.

Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy időről-időre mit érzünk az adott személy társaságában.

Vannak emberek, akikkel találkozva úgy érezzük, visszaesett a motivációnk, lecsökkent az energiaszintünk, több rossz érzéssel és problémával távozunk a helyszínről, mint amennyivel érkeztünk. És vannak olyanok is, akik feltöltenek, akikkel találkozva energikusnak, inspiráltnak érezzük magunkat, még akkor is, ha igazából azidő alatt semmilyen gondunk nem oldódott meg.

Előbbi esetben feltehetően jelentős túlsúlyban van a beszélgetés során a panaszkodás. (Ide kattintva találsz egy rövid insta bejegyzést erről) Hogy mi minden rossz, miért lehetetlen megvalósítani dolgokat, milyen megbízhatatlanok az emberek, problémásak a kapcsolatok. Ha elhangzik egy-egy konstruktív javaslat, akkor arra a válasz úgy kezdődik: igen, de… És folytatódik a negatív spirál.

A másik esetben természetesen szóba kerülnek a problémák, de egymás meghallgatása után nem a kép feketébbre festése következik, hanem valahogy képesek vagyunk a másik figyelmét az erőforrásaira, tehetségére, „okéságára” fordítani, biztosítani a támogatásunkról, ha szükséges. Képesek vagyunk pozitív megélésekről beszélni, elmondani, milyen jó dolgok történtek, milyen új terveink vannak vagy észrevenni a szépséget magunk körül.

És van, amikor bármennyire is kedvesek és támogatóak vagyunk alapvetően, mégis nehéz velünk időzni az adott pillanatban, mert rendkívül vacakul érezzük magunkat.

De ha valakivel tízből tízszer azt éled meg, hogy leszívott, akkor érdemes elgondolkodni: Szükséged van-e az adott kapcsolatra? Szolgálja-e a fejlődésedet, a virágzásodat? Támogat az önmegvalósításodban? Miért időzöl még mindig vele?