https://benkevali.hu

Az intim környezet kialakítása

okt 19, 2020 | intimitás, önismeret, szexualitás

Az előző bejegyzésben tévhitekről írtam. 

Tulajdonképpen ez a mostani téma azért született meg bennem, mert az intim együttlétek megvalósításával kapcsolatban is sokszor találkozom egy téves gondolattal.

Mégpedig azzal, hogy a szexualitás, a kémia vagy működik magától vagy nem. Ha nem, akkor meguntuk egymást, elmentünk egymás mellett.

Bár van olyan, hogy elmúlik a vágy a kapcsolatban, és az is igaz, hogy ha a töréspontok mélyek, régóta fennállnak, akkor nagy valószínűség szerint nem visszahozható a szenvedély. Azonban sokszor puszta figyelmetlenségből kezd kialudni a láng. De amíg van parázs, addig megoldható a helyzet!

A szexualitásra ugyanaz igaz, mint minden másra- ha teszünk bele energiát, akkor működik, ha nem, akkor ellaposodik. Az elején persze könnyebb, még hevesebbek a vágyak, de nem törvényszerű, hogy elmúljon a szexuális vonzalom. A megtévesztő, hogy az elején a partnereknek szinte semmit nem kell tenniük, hogy izgalomba hozzák egymást, így ez tűnik természetesnek. Pedig teljesen normális, hogy mindez idővel változik.

A jó szex tehát időt, energiát és anyagi ráfordítást igényel. Menjünk sorban!

Idő

Alkalomszerűen izgalmas a gyors menet, főleg, ha a hálószobán kívül történik, hosszútávon viszont kifejezetten lelombozó. Ha jó szexet szeretnénk, akkor ne spóroljunk az idővel! Ha elkezd felébredni a vágy, de betör a gondolat, hogy aludni kéne, mert reggel korán indul a nap, akkor ne az előjáték hosszának megkurtításával akarjunk kipihentebbek lenni. Mérjük fel az életritmusunkat, és annak megfelelően jelöljük ki az intimitásra szánt estéket, órákat, napokat. Keressünk olyan időpontokat a párunkkal, amit a szexnek szentelünk. A legtöbben azt hiszik, ez így nem működik, ezt nem lehet időzíteni. Pedig hosszútávon így működik. Ha ki van jelölve a tér és idő, amikor minden mást félreteszünk, tudatosan! És itt gondolok a munkahelyi témákra, a napi gondokra, a telefonokra, a gyerekekre, az anyósra/apósra, a háziállatokra.

Energia

Gondolkodom a szexen, az együttléten. Gondolkodom azon, és beszélgetek arról a párommal, hogy milyen fantáziám van, mire vagyok kíváncsi, mi az, amit kipróbálnék, mi az, ami jó nekem. Ilyen módon is készülünk az együtt töltött időre. Felkészülünk rá, mint egy bármilyen másik eseményre. Például kiválasztom az öltözékem, elkészítem a hajam, a sminkem. Rendet, csendet, tisztaságot teremtünk a hálószobában, esetleg ötletelünk azon, mi mindennel dobható fel, tehető „fülledtté” a tér.

Pénz

Ez szorosan kapcsolódik az energiabefektetéshez, a készülődéshez. Annak ugyanis, hogy vegyek egy szép fehérneműt, szexjátékot, egy üveg bort, finom ételt, ára van. Ehhez szükséges, hogy anyagi forrásaink legyenek ezekre a dolgokra. Ráadásul sokat segít, ha nem csak az adott időpontra készülök, hanem amúgy is figyelek arra, hogy mennyire érzem magam szexinek, mennyire engedem, hogy élő legyen a szenvedélyem a hétköznapokban. Ha például egy átlagos munkanapon tudom, hogy egy finom, szexi fehérneműt viselek a ruha alatt, az erősen hatni fog rám, függetlenül attól, hogy bárki más tudja-e rajtam kívül, hogy mit viselek.
Ára van annak is, ha a párommal kimozdulok, elvonulok egy-két napra vagy ha meglepem valamivel a másikat, ami szintén sokat lendít, hisz figyelmet, odafordulást jelképez. Persze a limit változhat, de az anyagi ráfordítás nem megúszható.

Illetve ezek a dolgok akkor működnek, ha mindkét fél hasonló mértékben teszi bele magát, illetve ha mindkét fél igényei figyelembe vannak véve!

Ha csak egyvalaki készül, gondolkodik, tesz meg mindent, az nagyon fárasztó, és kiábrándító lehet, ugyanúgy, mintha csak az egyik fél vágyai lennének terítéken. Ha viszont mindketten beleállunk a tervezésbe, azzal azt az üzenetet adjuk egymásnak, hogy fontos számunkra a közösen eltöltött idő, hogy megtiszteljük egymást a készülődéssel, kíváncsiak vagyunk egymásra, és szeretnénk megmutatni magunkat, mint játékos, szenvedélyes, élettel teli, szexuális lények.