Férfiak! Minden férfi egyforma! A férfiak csak a farkuk után mennek! A férfiak mind hazudnak! Megbízhatatlanok! Csak szexet akarnak! – Pár mondat, amit naponta hallok valahol, valamilyen formában. Legyen az egy Facebook poszt, egy panaszkodás során elejtett félmondat vagy egy megjegyzés, egy szemöldökfelhúzás mögötti burkolt üzenet.
De vajon tényleg így van ez?
Mindannyiunkat bántott már férfi valamilyen formában. Akár azzal, hogy hazudott, akár azzal, hogy kihasználta az iránta táplált érzéseinket, az aktuális elesettségünket. Azzal, hogy félvállról kezelte a számunkra fontos megosztanivalókat, azzal, hogy elutasította a közeledésünket, a megnyílásunkat. Hogy tudatosan vagy tudattalanul olyan megjegyzéseket tett, ami rombolta az önmagunkba vetett hitet, a szépséget, a nőiséget. Hogy beletaposott a lelkünkbe, elvágott a magunk erejétől. Hogy hitegetett, hamis álmokat táplált. Hogy soha be nem tartott ígéreteket tett. És ezek a tettek generációk óta rombolják a nőket.
Mindezt pedig próbáljuk kommunikálni, próbáljuk millióképpen átadni a férfiaknak, hogy vegyék észre, mit tesznek. Hogy vegyék észre, nem a tulajdonuk vagyunk, nem kell megmondaniuk, mi a dolgunk, hol a helyünk.
De vajon tényleg ez a jó stratégia? Tényleg meg fognak változni?
Így szerintem nem.
Mélyen hiszek ugyanis abban, hogy ha változtatni akarok valamin, akkor azt magamnál kell kezdenem, nem a másiknál. Mert mit is üzenek az utóbbi esetben? Azt, hogy én jól működök úgy, ahogy vagyok, a probléma veled van. Te nem tudod, mit kellene csinálni, hogy kellene viselkedni. Neked kell megváltoznod ahhoz, hogy nekem jó legyen.
Szerintem érthető, ha erre a hozzáállásra ellenállás a válasz, hisz ki akar állandóan megítélve lenni és próbálni megfelelni. Ez fárasztó. Így tehát nagy eséllyel olyan választ kapunk, ami arra hívja fel a figyelmet, mi miben hibázunk, mikor cselekszünk rosszul, miért nem különbözünk a másiktól. Ennek eredménye pedig egy állóháború, ahol egyre csak távolodunk a másik nemtől, ahelyett, hogy a feloldás, a megoldás felé haladnának.
De akkor hol a megoldás kulcsa?
Pár hete egy férfi barátom elmesélte, hogy az ő egyik rémálma az, ami több barátjával is megesett. Mégpedig, hogy ezeknek a férfiaknak bár jól működött a szexuális életük a barátnőjükkel, látszólag elégedettek voltak mindketten, azonban az esküvő vagy a baba érkezése után nemhogy ritkult, de teljesen eltűnt a szex a kapcsolatukból. Egyszerűen a nők onnantól nem engedték közel magukhoz a férjüket, és persze az sem jöhetett szóba, hogy a párjuk szeretőt tartson. A férfiak érthető módon csapdában érezték magukat.
Nem ismerem, nem láttam ezeket a konkrét kapcsolatokat, de elgondolkodtam, mi minden történhetett, mi vezethetett el idáig. Kinek és hol van ezekben a helyzetekben a felelőssége?
Mert amikor valami nem a számításaink szerint alakul, könnyen legyintünk “Ah, férfiak!” vagy “Ah, nők! Ki érti őket? ”. Az ilyen jellegű mondatokkal azonban csak azt segítjük, hogy fennmaradjon ez a bántalmazó, egymást mélyen sértő mintázat. Lenézzük a másik nemet, megítéljük, hibáztatjuk a magunk elégedetlensége miatt.
Ehelyett pedig érdemes lenne a saját igaz vágyainkra koncentrálni, azokat felfedezni, tudatosítani, kommunikálni. Arról beszélni, hogy mi az, ami valóban jó nekünk, ami feltölt, ami élettelivé tesz a kapcsolatban, a szexben.
Van ugyanis egy elképzelésünk arról, hogy mi a szexi, hogy mit szeret egy férfi. Szereti, ha állandóan, de legalábbis sokat kívánjuk a szexet, ha sokféleképpen akarunk szexelni, ha szexi fehérneműt húzunk, ha mindenféle játékban benne vagyunk, ha a lehető legtökéletesebb a testünk, ha pornós fejet vágunk, ha kéjesen nyögünk, ha teljesen odavagyunk mindentől, amit velünk csinál.
És ennek aztán be is állunk, hisz “ez kell a férfiaknak.” Talán el sem gondolkodunk, hogy ez jó-e nekünk, érezni pedig már nem érzünk. Pár megszokott “trükkel” a csúcsra jutunk, esetleg eljátszuk, nehogy megbántódjon, nehogy azt érezze, nem volt elég férfi. Ez a játék megy egy ideig, de aztán növekedni kezd a feszültség bennünk, hisz valami olyat csinálunk, amit amúgy nem szeretünk. Ami nem jó a testünknek és kimeríti a lelkünket. Jönnek a szex közbeni “mikor megy már el”, “mit csináljak még, hogy mihamarabb vége legyen”, “meddig akarja még folytatni” gondolatok, és igazi megkönnyebbülés, amikor vége, mert talán pár napra ki van pipálva ez a program.
Mindezt az egyre növekedő szexuális frusztrációt, elégedetlenséget pedig lassan elkezdjük a másikra borítani, kisebb-nagyobb szúrkálódások által. Elkezdjük a kizsákmányolót látni benne, sokszor nem is tudatosan. Valakit, aki kihasznál, akinek eleget kell tenni, és közben nem figyel ránk. Nincs valódi kapcsolódás az együttlétekben, csak ösztönkielégítés. Már nem akarunk csábítani, mert inkább az ajtót zárnánk magunkra, mintsem, hogy kéjesen hemperegjünk az ágyban. A férfi pedig egyre értetlenebbül áll, hogy mit rontott el, miért nem jó már az azonnali behatolás, a vad döngetés, miért nem kap már ezekért cserébe hangos sikolyokat.
Pedig megtévesztjük, hamis üzeneteket küldünk, majd hibáztatjuk. Olyan képet mutatunk a szexualitásról, amit mi is jobb híján a filmekből, az internetről, mások sztorijából, a kimondatlan üzenetekből, esetleg bántalmazó partnerek által sajátítottunk el. Ami messze van attól, amire igazán vágyunk, ami tényleg feltölt, összeköt, egységélményt, szeretet és megbecsülést ad. Nem várhatjuk el a férfiaktól, hogy kitalálják azt, amit mi magunk sem tudunk önmagunkról. Nem lelhetnek rá helyettünk arra, hogy mitől érezzük fesztelennek, bujának, vággyal telinek, szenvedélyesnek, életerősnek magunkat. Nekünk kell megtanítanunk őket arra, hogy mi a jó nekünk. Hogy hogyan kerülhetnek közel hozzánk. Mi tudjuk csak beengedni, bevezetni, beavatni őket ebbe az intim, gyógyító, energikus térbe, ami körbeölel, ellazít, feltölt, bizserget.
Mindez nem jelenti, hogy a férfiaknak ne lenne teendőjük ezen a téren, mert valóban feladatuk, hogy figyeljenek ránk, hogy értékeljenek minket. De nekünk is meg kell becsülnünk az erejüket, észre kell vennünk, hogy a férfi nem egyenlő a bántalmazóval. Hogy a férfi szexualitása alapvetően szép, tiszta, egyenes, energiával telt, érzékeny, így nincs szükség a kasztrálására. Hogy itt az ideje, hogy befejezzük a manipulációt, ami a férfi egóját növeli, de a kapcsolódást nem támogatja. Hogy figyeljünk a határainkra, tisztába kerüljünk a vágyainkkal, kapcsolatba kerüljünk a valódi szexualitásunkkal. Hogy higgyünk benne, hogy a szexiség a természetességünkből fakad, nem egy életidegen, megkomponált performanszból.